Horváth Balázs

A Bíborszél gitárosa, dalszerzője

1976. Szeptember 25-én látja meg a napvilágot Miskolcon. Gitárt 9 éves korában fog először a kezében. Hangszeres tudását autodidakta módon szerzi. A gitárral párhuzamosan a zongorával is barátkozik. Gitárjátékát próbálja egyénire alakítani, mondván „nem akarok ugyanúgy gitározni, mint…” Zenei pályafutásának kezdete kb. 1989-re datálható. Ekkor édesapjával, és az ő barátaival alakított zenekarban népszerű slágereket játszik születésnapokon, családi eseményeken, rokonok, ismerősök örömére.

1992-ben egy barátja által lehetősége nyílik tudását bizonyítani neves Miskolci zenetanárok előtt, így bemutatkozhat a Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Főiskola színpadán, mint „Ifjú növendék”. Zenésztársával két gitáron komolyzenei darabokat adnak elő. Az első saját dalokat játszó zenekara 1993-ban alakul ILLÚZIÓK néven, mely a dallamos rockzenét népszerűsíti. A kecsegtető sikerek ellenére a zenekar 1999-ben feloszlik. Rögtön ezután egy jó barátjával megalakítja a PANORÁMA nevű zenekart, amely instrumentális, gitár központú, de a közönség számára is emészthető dalokat játszik. 2001-ben a zenekar rövid, de élménygazdag története véget ér. A BÍBORSZÉL zenekarba, 1998-ba kerül. Egy közös ILLÚZIÓK-BÍBORSZÉL koncert után keresik meg azzal a szándékkal, hogy legyen a zenekar gitárosa. Azóta több dalt is szerzett a zenekarnak és aktívan kiveszi részét a dalok hangszerelésében is, így az együttes egyik oszlopos tagja immár. Mivel nagy szerelme, és hobbija a zene, így más stílusok „kipróbálása” kapcsán közreműködik még számtalan zenekar felvételén. Demofelvételeket készít Miskolci zenekaroknak, és zenészbarátaival alkalmanként Standard Jazz dalokat játszik különböző szórakozóhelyeken, illetve a miskolci Rock-Suli Elnöke, gitártanára.

„Nekem a hangszer többet ér mindennél. Nem bánt, nem cseszeget. Érzi hangulatom, és szétkürtöli azt."