Fábián Zsolt

A Bíborszél énekese, szövegírója

1971 nyarán született Miskolcon és az első hangszerét - egy dobgitárt - valamikor 11 éves kora körül vásárolta, de mivel a bátyja viszonylag rövid időn belül elcserélte egy Deep Purple dupla koncertlemezre, így a gitáros karriere, mondhatni a kezdet kezdetén derékba tört. Ezután fordult a ritmushangszerek közül a dob felé és ehhez a hangszerhez kötődik az első koncertélménye is, aztán a sors úgy hozta, hogy mégis frontemberként ért el komolyabb (?) sikereket.

Történt ugyanis, hogy a próbateremként funkcionáló hétvégi házba betörtek, majd távozáskor fel is gyújtották, így az ott található hangszerek a házzal együtt egy nagy halom hamuvá váltak, kivéve a fémtestű Premier pergőjét és a szerelés egyéb fém alkatrészeit, de ez így önmagában az újrakezdéshez kicsit kevés volt. Igaz a biztosító fizetett, de valahogy úgy alakult a helyzet, hogy a pénzből mikrofont vásárolt és egy-két – komolynak nem nagyon nevezhető – zenekari próbálkozás után került 1988 -ban az akkor még GMK, később Bíborszél néven üzemelő, miskolci formációba, ahol jelenleg is az éneklésen kívül a szövegekért még felelős. A története innentől kezdve kapcsolódik össze a zenekar történetével. A számára etalon énekhang egy Steve Hogarth nevű úriember birtokában van, aki a Marillion énekes-zeneszerzője, így természetesen a zenekar munkássága is nagy hatással van rá, de nagyon sok formációval van így, tényleg a teljesség igénye nélkül néhány név: Simple Red, Simple Minds, Seal, U2, Corrs, Sting, Craig David és még lehetne sorolni, ezek tényleg csak a legmeghatározóbbak.

Szüleim, Családom, Aranyos Tamás & Tvasvári team, Astro, Bagó Gizella tanárnő, Farkas János (Chexi), Juhász András, Kázsmér Kálmán, Kiss Péter, Kőszegfalvi Tamás, Vizi, Náksi Attila, Orosz Gábor, Pál Zoltán (PZ), Sebők Levente, Sípos Feca, Suta, Szever Pali, Tomazo, Tóth Józsi, Turbók János (azt a 10 pontot sosem felejtem el!!!), Vilmányi Kiss László

Köszönöm a támogatást!